röviden A SZERVEZETFEJLESZTÉSRŐL

A szervezetfejlesztés gyűjtőnév alatt egy-, a szervezet egészére kiterjedő, komplex és tervszerű – általában „felülről jövő”, vezetői – törekevést értünk, amelynek célja a szervezet életképességének, hatékonyságának és versenyképességének növelése.

A termékek és szolgáltatások fejlesztése mellett kulcsfontosságú szerepet kap a munkavállalók képzése, a vállalati stratégia, a küldetés és az értékrend definiálása – esetlegesen újra-definiálása – , valamint a folyamatok korszerűsítése, hogy a változó piaci igényeknek teljes körűen tehessen eleget a szervezet.

Belsős szervezetfejlesztő hiánya esetén a külsős szakember szerepe kiemelt fontosságú ebben az összetett, széles hatókörű törekvésben: szakértelme hasznosítása mellett az is fontos tényező, hogy objektivitását megőrizze –  azonosulás nélkül, hatékonyan támogatva ezáltal Ügyfelét a teljes fejlesztési folyamat során.

A szervezetfejlesztés néhány alapvető vizsgálati pontjáról és moduljáról a következőkben írok röviden, ám – mint minden szolgáltatásomat, – ezt a folyamatot szintén Megbízóim egyedi igényeire szabva állítom össze a megrendelés és a teljesítés során.

2023. októbere óta a Bert Hellinger-féle szervezetfejlesztési módszerrel is dolgozom, amely keveset ismert, ám annál hatékonyabb eszköz fontos szervezeti kérdések és döntések esetére. Az alkalmazott módszerről itt olvashat bővebben: Integrál Szemléletű Rendszerállítás.

szervezeti diagnózis

  • átfogó képalkotás a szervezet aktuális helyzetéről
  • vizsgált pontok: stratégia; struktúra; munkavállalói készségek, elköteleződés, fluktuáció; közös értékek; termék és/vagy szolgáltatás portfólió, stb.
  •  a diagnózis során összegyűjtött információk strukturált visszajelzése, fejlesztési területek és módszerek meghatározása

hatékony munkaerő kiválasztás

  • munkavállalói profil és munkaköri leírás elkészítésének támogatása
  • a munkaerő hatékony kiválasztási folyamatának kialakítása
  • készséghez kapcsolódó tesztek és kérdőívek készítése, kiértékelése
  • interjútechnikák
  • Assessment Center megszervezése és lebonyolítása

munkavállalói elégedettség fokozás

  • dolgozói elégedettségi szint felmérése és fejlesztése
  • Development Center
  • munkavállalói fluktuáció csökkentése
  • dolgozói jövőkép és tehetséggondozás fejlesztése
  • munkavállalói teljesítmény-menedzsment rendszer bevezetése, fejlesztése
  • elismerő és jutalmazó rendszerek kialakítása

élményalapú csapatépítés

  • együttműködés fejlesztés
  • csoportos problémamegoldó technikák elsajátítása
  • kreatív ventilláció és élményfeldolgozás
  • a kommunikációs készség fejlesztése
  • az összetartozás élményének fokozása
  • a motiváció és az elköteleződés növelése

folyamatfejlesztés

  • hatékonyságnövelés
  • működéshez kapcsolódó folyamatok optimalizációja
  • 5S modell
  • LEAN szemlélet
  • projektmenedzsment alapok
  • döntési folyamatok fejlesztése

változás menedzsment

  • a szervezeti változáshoz kapcsolódó kommunikáció fejlesztése
  • szervezeti megújulás
  • az üzleti stratégia megújítása
  • a vállalati kultúra frissítése 
  • munkavállalói és piaci értékteremtés
  • stresszkezelési technikák 

fejlesztési terv- és ajánlatkérés